Sikeres szereplésem az Így születik a vers 2020 pályázaton

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy sikeresen szerepeltem az Irodalmi Rádió által kiírt legutóbbi pályázaton, aminek köszönhetően én is bekerültem az Így születik a vers 2 című antológiába.

A kérdéses kötet várhatóan idén ősszel jelenik meg nyomtatásban, legnagyobb különlegességét pedig nemcsak a széles spektrumról válogatott versek adják majd, hanem azok a kísérőszövegek, melyek önálló prózai alkotásokként a keletkezési körülményeiket foglalják össze, hogy hol, mikor, milyen előzmények hatására, milyen helyszínen vagy alkalomra született meg az adott költemény.

A várhatóan november magasságában megjelenő könyv országos terjesztésű lesz, így bárki szabadon hozzáférhet majd a lira.hu hálózatán belül a bemutatót követően, amihez egy különleges esemény is társul.

Az antológia premierje és a pályázat hivatalos eredményhirdetése ugyanis az Irodalmi Rádió novemberi születésnapi ünnepségén várható, ahol felolvasóest is lesz, így a helyezést elért és sikeresen szerepelt alkotások közül egyaránt meg lehet majd hallgatni néhányat élőszóban.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!