Milyen könyveket kapjon az első évben a kisbaba?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Sokszor és sok helyen felhívták már rá a figyelmet korábban, hogy nem lehet elég korán könyvet vásárolni a gyermekeknek. Nyilván nem történelmi atlaszra van szüksége egy óvodásnak, azonban a jól megválasztott könyv minden életkorban segítheti a fejlődést.

Kevesen tudják, de ez már az első hónapokra is érvényes állítás, és miközben segít a gyermek fejlődésében, az apróság hozzászokik a könyv közelségéhez, ami a későbbiekben természetesen hozzájárul ahhoz, hogy gyermekünk megszeresse az olvasást, a könyvek világát.

Az első három hónapban az érzékszervek stimulálására kell koncentrálni

Óriási tévhit még a szülők körében is, hogy egy újszülött babának nincs szüksége semmifélekönyvre sem. Az első napokban és az első hetekben talán nem, de a második hónap után már kezd nagy érdeklődést mutatni a külvilág felé, így figyelmét mindenképpen le tudják kötni az érzékszerveiket stimuláló könyvecskék.

Különösen azok a típusok, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a kontrasztra. Különösen a fehér és a fekete váltakozása van nagy hatással az egészen apró babák agyára, miközben segítenek nekik abban, hogy megfelelően fejlődjön a látóidegük. Ezért különösen hatékonyak és érdekesek az első három hónapban azok a könyvek, amelyek a kontrasztos ábrákra épülnek fel, például egyszerűbb geometriai formákat ábrázolnak, melyeket akár meg is foghat, tapintással is érzékelhet a baba.

Később a tapintásra kell helyezni a hangsúlyt

Nagyjából a negyedik-ötödik hónap környékén a kisbabák elkezdik felfedezni maguk körül a világot, amit elsődlegesen a kezükkel és a szájukkal tesznek meg, vagyis a 4-6 hónapos kör közötti gyermekeknek azok a könyvek lesznek a legideálisabbak, amelyek lehetőséget adnak a különféle dolgok, anyagok megtapintására, hiszen ez jelentős mértékben tudja növelni a gyermekek érzékelését.

Noha a lapozgatás csak később kerülhet a középpontba, de vannak olyan könyvek, amelyek tartalmaznak szövetet, gumit, műanyagot, gyakran különféle formákba allokálva, esetleg biztonságosan rágcsálható formában, ami jelentős mértékben segít nekik a fejlődésben, valamint a világ megismerésében. Nagyjából 6-7 hónapos kor után természetesen már jöhetnek a vastag, lapozható kartonkönyvek, melyek segítenek neki a lapozás tudományának elsajátításában.

Féléves kor után már jöhetnek a mondókák

Nagyjából féléves korra a babák már nagyon figyelnek a világ dolgaira, különösen szüleikre, illetve a színes képekre. Imádják a hatalmas, színes rajzokat, különösen akkor, ha közben valamiféle vicces rigmusok is kapcsolódnak hozzá, ezért igazán telitalálat lehet ilyenkor – és később egyaránt – egy olyan mondókás könyv, ami vastag lapokból áll, könnyen lapozható és óriási színes képek találhatók benne.

Ha ilyenből olvasunk gyermekünknek, az nemcsak képes percekig lekötni, de mindemellett segít nekik abban, hogy könnyebb legyen a szóalkotás, különösen a magánhangzók és a mássalhangzók tanulása, a beszédkészség – pláne a különféle hangutánzó szavak által. Az ilyen könyvek jelentős hatást gyakorolnak a kognitív fejlődésre!

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!