Olvasnivaló gyerekeknek – Kerstin Gier: Fellegszálló

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Mivel a Mesehős elindulásával együtt az egyik legfontosabb hivatásunkká vált, hogy kedvet hozzunk a gyermekek számára az olvasáshoz, ezért új cikksorozatot indítunk elsődlegesen azoknak a szülőknek, akik szeretnének folyamatosan friss és tartalmas olvasnivalót adni gyermekük kezébe.

Kerstin Gier: Fellegszálló

Kersin Gier neve sokak számára garanciát jelent a minőségre. A Fellegszáló című műve talán nem a legjobb, amit valaha írt, azonban ez az egyik legjobb, amit kifejezetten gyerekeknek, illetve a tinédzser korosztálynak szentelt, ami persze közel sem jelenti azt, hogy a felnőtteknek ne adna útravalót. Éppen ellenkezőleg, kifejezetten szórakoztató, hovatovább tanulságos kis történet ez, ami a felnőtteknek is tartogathat meglepetéseket. Még ha furcsa meglepetések is lesznek ezek.

A Fellegszáló a címéhez hűen egy különös helyszínre, egy a svájci fellegekben megtalálható, mágikus hátterű szállóról szól, amit az Alpok hegyei vesznek körül. Egy igazán előkelő hotelről van itt szó, ami sajnos ma már közel sem olyan káprázatos, mint egykoron. Az idő eljárt felette, lassan patinája is megkopik, azonban minden évben egy alkalommal újra olyan fényárban úszik, mint egykoron. Ez az időszak az év vége, a híres szilveszteri parti, amire a világ minden tájékáról érkeznek vendégek, akik megtöltik a tágas folyosókat és tereket, de még talán a csillárok is erősebben világítanak ilyenkor, mint máskor.

Történetünk egyik főhőse a mindössze 17 esztendős Fanny Funke, aki a szálloda személyzetét erősíti, és azon túl, hogy jóban van a szállodatulajdonos fiával, az év vége mindig teljesen lefoglalja őket. Ezúttal sem látszanak ki a munkából, de a céljuk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy a vendégek maximális fényűzés mellett élvezhessék a szilveszteri mulatságot. Eddig a történet kifejezetten unalmasnak tűnhet – és néha talán valóban vontatott egy kicsit a megcélzott korosztály miatt –, azonban csakhamar izgalmas szálak szövődnek bele a háttérben.

Merthogy megjelennek a szállodában olyan emberek, akik valamiért hazudnak önmagukról. Nem annak mutatják magukat, akik valójában, és ennek okai vannak. Felbukkan csakhamar egy titkos szövetség, egy szupertitkos tervezet, sőt az egyik orosz oligarcha felesége is megjelenik, aki állítólag a világ egyik legértékesebb, legendákkal övezett gyémántjának a tulajdonosa.

Amint a gyerekek először hallanak ezekről a különleges dolgokról, több sem kell nekik, minthogy azonnal harsány nyomozásba kezdjenek, hiszen teljesen megvannak bizonyosodva róla, hogy a háttérben valamiféle bűntény húzódhat meg. Neki is látnak annak, hogy kibogozzák a szálakat, miközben egyáltalán nem is sejtik, hogy egy életveszélyes történetbe csöppennek bele, aminek részeként a gyerekek nemcsak az állásukat kockáztatják, hanem az életüket is.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

ESIK ESŐ

Esik eső csepp-csepp-csepp, Tócsa is lesz egy-egy-egy, Kopognak az ablakon, Ritmust ütnek a teraszon. Esik eső csepp-csepp-csepp, Itt is ott is egy-egy-egy, Zenélnek az ereszek,

Tovább olvasom »